Miközben az 1980-as évek közepe óta a legtöbben csak a közpénzek magánvagyonná alakításán fáradoztak, azért voltak felelős gondolkodók,  - többek között Andorka Rudolf - akik figyelmeztettek a közelgő, de az idő tájt talán még elkerülhető katasztrófára. A folyamat felgyorsulását tökéletesen szemlélteti a KSH interaktív korfája. A népesség életkori és etnikai összetételének gyorsan lezajló és gyökeres átalakulása, s az ezzel törvényszerűen együtt járó erőszakhullám és drasztikus átalakulás immáron elkerülhetetlen, nem pusztán Magyarországon de Európa jelentős részében is. A folyamat lassítása és irányának befolyásolása azonban kulcskérdés, hisz az átmenet üteme - bár mindenképp fájdalmas lesz - döntően befolyásolja majd, hogy a társadalomnak egy lassú és nehéz, - de viszonylag békés - kompromisszumokon alapuló átalakulással kell e szembenéznie, vagy összeomlás káosz és pusztulás kíséri majd az erőviszonyoknak megfelelő új rend kialakulását, ahogy azt láthattuk már a mai folyamatokkal számos hasonlóságot mutató, fogyatkozó és elöregedő Római Birodalom nyugati részének bukása és az akkori népvándorlás kapcsán.

https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html

  A világ működése a törzsi társadalmak óta bár sokkal komplexebbé vált, lényegét tekintve azonban nem sokat változott. A valódi embertelensége korunknak éppen abban rejlik, hogy alapvető igazságokat, melyeket az emberiség 18. század végi „polgári” forradalmakig nyíltan felvállalt, ma álszent mázzal fedi el. A máz pedig nagy szavak harsogása, melyek valójában konkrét tartalommal nem rendelkeznek, pusztán az erősebb cselekvését ideologizálják meg.

  Nemrég egy hetet töltöttem finn testvéreinknél, s ha a valódi rokonságot nem is tartom megalapozottnak, abban egészen biztos vagyok, hogy alkoholfogyasztási szokásaink alapján - melyek talán a bármikor, s minél többet szavakkal jellemezhetők a leginkább -egész biztosan szoros kapcsolatban vagyunk. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy Finnország egyike azon északi államoknak, melyek több mint fél évszázada biztosítanak egyedülálló szociális hálót minden állampolgáruknak, s rendszerük talán az egész világon irigyelt.

 Magyarországon az úgynevezett demokráciának nincs jövője. Ugyanis egy ilyen típusú berendezkedés pusztán akkor lehet működőképes, ha a társadalom alapjai szilárdak. Komolyabb, a társadalom „fennmaradását” érintő kérdések esetén ez a szisztéma teljesen tehetetlen. Még szembenézni sem képes a problémákkal. Beszélhet társadalmi szolidaritásról, vagy „nemzeti együttműködés rendszeréről”, a lényegről sosem fog szó esni.

 Az Alkotmánybíróság legnagyobb horderejű és máig kiható döntései még az előző évezredhez köthetők, a testület ugyanis kulcsszerepet játszott a „rendszerváltás” két legfontosabb kérdésében. Paradox módon pont az AB 90-es évek eleji döntései azok, melyek miatt 20 évvel később kijelenthetjük, hogy „békés átmenetünk” nem épp egy sikertörténet. A két kérdésben kifejtett alkotmánybírósági indoklás és az abból levonható következtetések pedig a jelen vitáihoz is támpontot nyújtanak.

Karl Marx 45 évig alapvetően határozta meg társadalmunk gondolkodásmódját. 1990-ben, - ahogy ez lenni szokott „ideológiai” váltásokkor - egy csapásra meg akartunk tőle szabadulni, még az emlékét is kitörölve. Ez két okból is nagyon veszélyes. Egyrészt a társadalom zömének szocializációja ennek mentén történt, tehát a mai napig kitörölhetetlen nyomot hagy gondolkodásunkban, tetten érhető társadalomtudományi eszközkészletünkben.