Miközben az 1980-as évek közepe óta a legtöbben csak a közpénzek magánvagyonná alakításán fáradoztak, azért voltak felelős gondolkodók, - többek között Andorka Rudolf - akik figyelmeztettek a közelgő, de az idő tájt talán még elkerülhető katasztrófára. A folyamat felgyorsulását tökéletesen szemlélteti a KSH interaktív korfája. A népesség életkori és etnikai összetételének gyorsan lezajló és gyökeres átalakulása, s az ezzel törvényszerűen együtt járó erőszakhullám és drasztikus átalakulás immáron elkerülhetetlen, nem pusztán Magyarországon de Európa jelentős részében is. A folyamat lassítása és irányának befolyásolása azonban kulcskérdés, hisz az átmenet üteme - bár mindenképp fájdalmas lesz - döntően befolyásolja majd, hogy a társadalomnak egy lassú és nehéz, - de viszonylag békés - kompromisszumokon alapuló átalakulással kell e szembenéznie, vagy összeomlás káosz és pusztulás kíséri majd az erőviszonyoknak megfelelő új rend kialakulását, ahogy azt láthattuk már a mai folyamatokkal számos hasonlóságot mutató, fogyatkozó és elöregedő Római Birodalom nyugati részének bukása és az akkori népvándorlás kapcsán.
https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html