Korfa

 2015.06.08. 15:23

Miközben az 1980-as évek közepe óta a legtöbben csak a közpénzek magánvagyonná alakításán fáradoztak, azért voltak felelős gondolkodók,  - többek között Andorka Rudolf - akik figyelmeztettek a közelgő, de az idő tájt talán még elkerülhető katasztrófára. A folyamat felgyorsulását tökéletesen szemlélteti a KSH interaktív korfája. A népesség életkori és etnikai összetételének gyorsan lezajló és gyökeres átalakulása, s az ezzel törvényszerűen együtt járó erőszakhullám és drasztikus átalakulás immáron elkerülhetetlen, nem pusztán Magyarországon de Európa jelentős részében is. A folyamat lassítása és irányának befolyásolása azonban kulcskérdés, hisz az átmenet üteme - bár mindenképp fájdalmas lesz - döntően befolyásolja majd, hogy a társadalomnak egy lassú és nehéz, - de viszonylag békés - kompromisszumokon alapuló átalakulással kell e szembenéznie, vagy összeomlás káosz és pusztulás kíséri majd az erőviszonyoknak megfelelő új rend kialakulását, ahogy azt láthattuk már a mai folyamatokkal számos hasonlóságot mutató, fogyatkozó és elöregedő Római Birodalom nyugati részének bukása és az akkori népvándorlás kapcsán.

 

https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html


Címkék: demográfia korfa KSH Római Birodalom Andorka Rudolf

A bejegyzés trackback címe:

https://semmire.blog.hu/api/trackback/id/tr587526672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása